A hajnal illata csapja meg először az orromat. Nem a szemem, vagy kezem mozdul elsőnek, hanem csak az orrom rezzen kettőt. Nem is akarom, hogy érezzem, de érzem. Csípős, fagyos, eső felverte por illata jut el elsőnek az agyamig, majd visszafele végigfut rajtam az illat által keltett rezgés és érzem, hogy fázom, feljebb húzom a takarót, de rájöttem, hogy ki kell másznom az ágyból. Takaró a fejemen, a tudat mégis húz ki az ágyból. Ez csak egy reggel, lehet ugyan olyan mint a többi, de ez mégis más. Minden levélzörgés, esőcseppkopogás az ablakon, minden csiripelő madár és elhaladó autóhang most másképp hat, ez más reggel, ez új reggel, ez az én reggelem. Itt és most ledobom a takarót, eldugom, nem kell takaró már többé, felkelek, kimászom és bár az ágy nem akar engedni, ez az én döntésem és én már állok az ágy mellett, nem fogok visszafeküdni, nem fogok hátralépni, elindulok előre és kilépek az ajtón...